Kai(EXO) Buborék

Nem tudom, mikor álltam utoljára színpadon. Talán egy, de lehet, hogy két hónapja is volt már, igen, akkor történt a baleset. Már nem sokan emlékeznek rá, pedig akkoriban nagy port kavart. "Őrült üldözők miatt hajtott árokba a sikeres énekes" Emlékszem, ez volt a szalagcím. Sosem üldöztek még. Akkor sem. Csak a cég rá akarta kenni valamire. Valójában elaludtam vezetés közben, az akkori tréning nagyon kimerítő volt, nem jöttek volna ki jól belőle, ha kiderül, hogy részben ők is hibásak benne. Mindegy, már senkit sem érdekel, csak a visszatérésem foglalkoztatja az embereket. Küldtek ajándékot. Őszintén szólva már nem emlékszem, mit kaptam, csak a lámpa erős fényére, amivel megvilágítottak, hogy a rajongók élőben lássák, miként bontom ki őket, erőltetett mosollyal az arcomon. Kaptam rá sok szívet és kommentet, a fele "I luv u oppa", a másik fele "I'm from... Who else?"
Visszagondolok ezekre és halkan sóhajtok egyet. Mindjárt felmegyünk a színpadra, nézem a többiek arcát, mosolyognak és nevetnek, némelyikük izgul még mindig. Nem érzem jól magam, még a kórházba is visszamennék, csak ne kelljen itt lennem.
Szólítanak minket, sorba állunk és elindulunk. Ahogy kiérünk a fal mögül, elvakít a reflektor, hunyorítanom kell, de még így sem látok. Megbotlok, valaki elkap, a rajongók rögtön felsikítanak. Bemutatkozás, "köszönjük, hogy itt lehetünk", műmosoly, integetés, minden pillanatra pontosan megtervezve. Beállunk, kezdődik a szám, én nyitom. Hamisan énekelek, még magamon is hallom, tudom, hogy ők is hallják, nem süketek. Mégis ugyanúgy vigyorognak, tapsolnak, sikítoznak. Ami ezelőtt felbátorított, most még tovább rontja a kedvemet, el akarok rohanni, nem akarok itt lenni ennek a művilágnak a kellős közepén. A társaimra nézek, energikusak, élvezik. Elkapom a tekintetem, ahogy az egyik rám mosolyog, alig észrevehető fintort vágok, a menekülésvágy egyre csak erősödik bennem. Újra én jövök. Idegesít a saját hangom, nem akarom hallani, azt kívánom bárcsak megsüketülnék, elegem van magamból és a többiekből.
Kitépem fülemből a fülmonitort, de ezeknek tetszik a vadság, még hangosabban visítanak. Érzem, hogy szédülni kezdek, megtántorodom, lassan hátrálok. Úgy bámulnak, mintha őrült lennék. Kintről bejön egy biztonsági, visszatuszkol, azt mondja, ez így nem mehet, énekelnem kell, benne van a szerződésben. Nem.. Nem akarom. Üvölteni kezdek, a mikrofonnal verem fejbe, elmenekül. És ezek védenek meg minket állítólag...Hasznos. De tényleg.
Lefognak. Nem emlékszem, mi történt utána. Csak a címet látom az újságban: "Súlyosan bántalmazott egy őrt az őrült idol" Nevetni támad kedvem. Őrült... Vicces.